Sebhelyek

Az első sebhely

    Boliquedia a másvilágban lebegett éppen, amikor megérezte az idézést. Rögtön tudta, hogy őt szólítják. Kellemes borzongás futott végig rajta. Ez lesz az első, hogy megidézik. A többiek mondták neki, hogy jobban jár ha soha senki nem hívja, mégis kíváncsi volt.

    Ahogy a gazdája kezdte kimondani a megkötés szavait, egyre inkább úgy érezte a többieknek igaza volt. Érezte, hogy az erejét megkötik, a külsejét valamilyen számára eddig ismeretlen külsőbe kényszerítik.

    Végül hangos csinnadratta kíséretében egy varázskörben találta magát. Gyors pillantást vetett magára. Egy ember alakjába kényszerítették, egy nőébe. Néhány szukkubusz ismerőse mesélte, hogyha férfi az idéző, és női testbe kényszerítik, akkor ne sok jóra számítson.

    Észrevette a gazdáját a szoba másik felében. Egy idős, szakállas tudós forma volt, a kezén valamilyen karmos kesztyű. Nagyon nem tetszett neki az a kesztyű, mintha gonosz aura áradt volna belőle. Számára gonosz.

    - Hát nem sietted el. – fancsalgott az öreg.

    Boliquedia nem szólt semmit. Még nem igazán értette, hogy mennek a dolgok ilyenkor, és nem akart hibázni. Volt egy olyan sejtése, hogy számára nagyon fájdalmas lenne.

    - Válaszolj ha kérdezlek! – kiáltott rá a férfi.

    - De hát nem kérdeztél semmit – fakadt ki Boliquedia, majd a férfira tekintve gyorsan hozzá tette – gazdám.

    Az öreg fintorgott, majd körbe járta. A démon végig a körben maradt, csak a szemével követte a gazdáját.

    - Megteszi. – mondta végül. – Akkor most elmondom a feladatodat, de semmi trükk!

    Boliquedia bólintott.

    - Az lesz a dolgod, hogy elhozol nekem egy levelet, egy bizonyos személytől. Senki nem vehet észre, nem ölhetsz meg senkit. A többit rád bízom. Hajnalra szeretném, ha nálam lenne a levél. Mehetsz.

    Boliquedia örömmel elindult volna, de valami visszatartotta. – Elnézést gazdám, de nem mondtad meg kihez kell mennem.

    - Hát ennyit se tudsz? – csattant fel az öreg. – Larandylle tanácsos asszonytól kell meg szerezned a szerelmes leveleit!

    Boliquedia megszeppenve bólintott, majd elindult. Félve lépett ki a körből, de szerencsére semmi sem történt. Ezen felbátorodva futásnak eredt. Fogalma sem volt hol lakhat Larandylle tanácsos asszony, de nem zavartatta magát. Megkérdezett kedvesen egy járókelőt, aki volt szíves útbaigazítani, bár nagyot nézett.

    A démon gyorsan rótta az utcákat, a megadott irányban. Amikor a célhoz ért döbbenten állt meg a kapu előtt. Egy hatalmas palotába kellene betörnie. Mindenütt őröket látott, néhányat mágikus védelemmel. Ez nagyon nem lesz könnyű.

    Egyedül volt, egy idegen világban, egy nem a szintjéhez illő küldetéssel.

    Körbejárta az épületet, és észrevette a cseléd bejárót. Néhány feltűnő ruhába öltözött hölgy az őrökkel egyezkedett. Közelebb merészkedett.

    - Nem cicáim, arról volt szó, hogy öten lesztek. Négy az túl kevés a nagyságos asszony ízlésének. – rázta a fejét az őr.

    - Ugyan már, nem értem miért ragaszkodik mindig ahhoz, hogy öten táncoljanak a vacsora vendégeinek. Kilarna terhes lett, nemsokára szül, ezért nem tudott jönni. Ezt igazán megérthetné a tanácsos asszony. – morogta a rózsaszín tollakba öltözött hölgy.

    - Az öt a szerencse száma, tehetek én róla, hogy egy babonás vénasszony? – tárta szét a karját a másik őr. – Lányok, tudjátok, vagy öten, vagy sehogy.

    Boliquedia közelebb osont. Egy kék tollakba öltözött lány kiszúrta, és gyorsan maguk közé rántotta.

    - Ő az ötödik! – jelentette ki gyorsan. A démon értetlenül nézett, de inkább nem szólt, mert esélyt látott a bejutásra.

    Az őrök kétkedően felvonták a szemöldöküket.

    - Nem tűnik táncosnak.

    - Pedig az! – bizonygatta a kék ruhás. Majd gyorsan Boliquedia fülébe súgta. – Tedd, amit mondunk, és kapsz a részünkből. A vén nyanya nagyon jól fizet minden fellépésért.

    - Csak most rángattad ide. Még a nevét se tudod. – makacskodott az őr.

    - Dehogynem. – vágta rá zöld tollas, a rózsaszín meg hevesen bólogatott. – Ő itt Mycoasa, Kilarna unokatesója.

    - Igen az vagyok. – szállt be a játékba Boliquedia.

    Az őrök egymásra nézte majd vállat vontak.

    - Adjatok valami normális ruhát szerencsétlennek, úgy néz ki, mint egy csavargó. – mondta az egyik őr, majd beengedte őket.

    A lányok gyorsan besurrantak, kört alkotva Boliquedia körül. Egy elhagyatott terembe mentek, valószínűleg oda, ahol fellépés után szoktak megpihenni.

    - Szerencse, hogy mindig hagyunk itt tartalék ruhát. – mondta a rózsaszín tollas. – Egyébként, köszi. Majd hátra állítunk, ott nem leszel feltűnő. A szürke jó lesz? – kérdezte és a kezébe nyomott egy gyönyörű szürke ruhát.

    Boliquedia bólintott. – Mit szoktatok itt csinálni? – kérdezte a lányokat.

    - Hát táncolunk, miközben a vendégek vacsoráznak, hogy szórakoztassuk őket.

    - Csak táncoltok, ugye? – kérdezte nyugtalanul a démon. A lányok egymásra néztek. Boliquedia ebből megértette, és nem repesett a gondolattól.

    - Itt csak táncolni szoktunk, azért szeretjük a helyet. – mondta a zöld tollas. – Mennyire tudsz táncolni?

    A démon lány nyugtalanul nyelt egyet. – Még nem próbáltam az itteni táncokat. – vallotta be őszintén.

    A lányok egyből felpezsdültek, körbe állták, és mutogatták neki a különböző tánclépéseket és mozdulatokat, a démon meg igyekezett megjegyezni azokat. Nem igazán ment neki.

    Nem sokkal később kimentek az étkező helyiségbe, ahol már vacsoráztak a vendégek. Hangos tapssal és kurjongatással köszöntötték a táncosokat.

    Boliquedia igyekezett a terem legtávolabbi sarkába húzódni, és ott próbálkozott. Szemével egy ajtót keresett, és meg is találta, tőle nem messze. A cselédek ott hozták be az étkeket. Óvatosan odasomfordált, meggyőződött róla, hogy senki sem figyeli, majd gyorsan kiment rajta.

    Egy csupasz kőfalú folyósón találta magát. egyik irányba lefelé tudott menni, sejtése szerint arra volt a konyha, így az ellenkező irányba, felfelé ment.

    Fogalma sem volt merre lehet a tanácsos asszony szobája, de azért ment tovább, a megérzéseire hagyatkozva. Jó pár emelettel feljebb egy gyerek szolgát vett észre, amint kirobog egy nagy adag szennyessel a kezében, és közben a szobából egy öregasszony rikácsoló hangja szűrődött ki.

    - Igenis, tanácsos asszony! – hadarta a szolga, miközben elrohant.

    Boliquedia megjegyezte melyik ajtón jött ki, és egy beugróban elbújt a szolga elől, aki egy magasabb ruha kupacot cipelt, mint ő maga.

    Várt egy kicsit, hátha az asszony is hajlandó kijönni a szobából, és szerencséje volt. Egy kövér, csupa zsír asszonyság döcögött ki a szobából, miközben egy szinte látható parfüm felhő vette körül. Kulcsra zárta az ajtót, a kulcsot tekintélyes méretű aszott keblei közé rejtette.

    Miután eldöcögött, Boliquedia előbújt a rejtekhelyéről, és az ajtóhoz osont. Fogta az egyik tollat a ruhájáról, és addig piszkálta a kemény végével a zárat, míg az végül engedett.

    A szoba fülledt és nagyon rózsaszín volt. Gyorsan az íróasztalhoz lépett, és kihúzogatta a fiókokat. Az egyikben talált egy köteg levelet, gyorsan beleolvasott párba. Csupa ömlengős, nyálas szöveg. Fogta őket, és távozott.

    Nem vette észre, hogy elhagyott egy szürke tollat, ami szinte rikítóan hatott a sok rózsaszín mellett.

    Visszament az öltözőbe és visszavette azt a ruhát, amibe a gazdája kényszerítette megidézéskor. Érdekes mód kijutni sokkal egyszerűbb volt, mint bejutni. Senki sem állította meg, csak azok az őrök, akik beengedték.

    - De korán végeztél. A többiek hol vannak?

    - Ööö… izé… rájöttem, hogy mégsem vagyok jó táncos, így inkább eljöttem, minthogy szégyent hozzak a fejükre.

    Az őrök rosszallóan rázták a fejüket, de szó nélkül tovább engedték.

    Amint látó távolságon kívülre ért, elkezdett rohanni a gazdája lakása felé. Lassan hajnalodott, és félt a szerződésben lekötött büntetéstől, ami bekövetkezik, amennyiben késik. Nem szeretett volna tüzes korbácsolást kapni, rögtön a legelső alkalommal.

    Kopogás nélkül lépett be a szobába, a varázsló az ablak előtt állt, hátratett kézzel.

    - Tedd az asztalra. – utasította, Boliquedia pedig teljesítette.

    - Állj a körbe.

    Miután Boliquedia ezt is teljesítette, a férfi kimért mozdulatokkal az asztalhoz sétált és beleolvasott a levelekbe.

    - Ezek mit? – kérdezte vészjóslóan.

    - A levelek amiket kértél. – válaszolta óvatosan.

    - Nem! Ezek nem azok amikre én gondoltam! – harsogta a férfi. – Ezek a tanácsos asszony lányáé, amit elkobzott tőle! Én a tanácsos asszony magánleveleit akarom!

    Boliquedia nem tudott erre mit felelni.

    - Hallgatsz mi? Gyáva féreg! – kiköpött a padlóra. A jobb kezén fenyegető csörgéssel igazította meg a kesztyűt.

    Boliquedia abban a pillanatban menekülni akart volna a körből, és a szobából, de a férfi egy varázsszóval megbénította a körben.

    Odalépett hozzá. A kesztyűje szikrázott.

    - A szerződésben korbácsról volt szó. – jegyezte meg irtózva Boliquedia miközben a kesztyűt bámulta. Most már tudta, hogy az egy démonűző fegyver, ráadásul az egyik lehető legfájdalmasabb.

    - Amennyiben késel. De te nem teljesítetted a küldetésed. – suttogta a férfi. Élvezet csillant a szemében.

    Boliquedia megértette. Ezt a feladatot semmilyen formában nem hajthatta volna végre rendesen, szándékosan adott meg kevés információt és ilyen záros határidőt, hogy elbukjon. Szadista állat! – gondolta magában. Felkészült a fájdalomra.

    A férfi felrántotta a ruhát a hasáról és centiméterről centiméterre belevájta a karmokat, és úgy húzta végig az oldalán. A körmök égették, és olyan volt mintha még áramot is vezettek volna belé. Nem tudta megmondani mennyi ideig tartott a dolog. Egy percig? Egy óráig? Az idő mint olyan megszűnt a számára, és csak a kín létezett.

    Boliquedia sikoltozott a fájdalomtól, de nem tudott mozdulni. Azt kívánta bárcsak megölhetné a rohadékot. Bárcsak otthon lehetne a másik világban, és soha többet nem kéne itt lennie.

    Amikor a férfi végzett, Boliquedia ott állt a körben véresen, és teljesen erőtlenül. A szeme felizzott a dühtől.

    - Végeztem. Most csak ennyit kapsz. Legközelebb szigorúbb leszek. – jelentette ki a férfi elégedetten.

    Boliquedia nem akart belegondolni, hány társával játszhatta még ezt el ez a pszichopata. Érezte, ahogy a varázs felold, és újra tud mozogni. A teste egy merő fájdalom volt.

    És szöget ütött a fejében, megtudja-e támadni a férfit. Végigpörgette a fejében az utolsó szavait, és úgy értelmezte, hogy a szerződését kimerítették. Már érezte is a másvilág hívó szavát, amit csak a szerződés beteljesítése után érezhetett egy démon.

    Gonosz vigyorra húzta el a száját, és összeszedte a maradék erejét, nem törődve a fájdalommal. A férfi épp hátat fordított neki, és a levelek tartalmán kuncogott, amikor Boliquedia rávetette magát, belémélyesztette a körmeit, kifeszítette a fejét, hogy szabaddá váljon a nyak rész. Élvezettel harapta át a torkát, mindent összefröcskölve a vérével. Ironikus módon a vér íze felpezsdítette, és egy kicsi erőt adott neki.

    Mikor végzett, és biztosra ment, hogy a férfi meghalt, visszatért a másvilágba.

    Idővel a sebei begyógyultak, de a hegek örökre megmaradtak, és ha saját alakot öltött, akkor nem tudta eltűntetni őket. A tanulás ára.